Kevermes
A község déli részénél végzett ásatások alapján a környéket már a bronzkorban is lakhatták, ezt alátámasztják az 1962 őszén földből előkerült bronzkori edénytöredékek. A szarmaták településeinek nyomai behálózzák a belterületeket és a környező határt.
1964 tavaszán az 1. sz. Sóderbánya területén homokot lapátoló diákok avar sírra bukkantak, mely igen értékes leleteket tartalmazott, amelyek alapján szakértők megállapították, hogy vélhetően kora-avar női sírra bukkanhattak.
1989. július 21-30-ig Medgyesi Pál (a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum régésze) ásatásokat végzett a "Kevermes-Bakófenék" lelőhelyen, mely a községtől északkeletre található. A feltárás során késő avar kori kemencét és munkagödrét, árokrendszert, valamint egy őskori tűzhely maradványait tárták fel a régész jelentése szerint. A leletek gyakorisága alapján megállapították, hogy a terület a honfoglalás korában is éppen annyira lakottnak bizonyulhatott, mint a szarmaták idejében.
Magyar középkorból származó lelet (1000-1526) csak a Barta-halomból került elő, valamint csatornaásás közben a Déli utca mellett 1942-43-ban, a Búzási-dombban 1964-ben és a község keleti szélén termelőszövetkezeti építkezések közben.
Az első falu, melyről hivatalos információk léteznek a mai Kevermestől északnyugatra fekvő, már említett Barta-halom körül helyezkedett el. A török megszállás idején a törökök Kevermest az aradi náhjéba osztották be, és 1557-58-ban összeírták a lakosságot, majd évek múlva 1596-ban a török-tatár csapatok a környező településekkel együtt elpusztították. A lakosság vagy elmenekült vagy rabságba hurcolták, vagy meghalt. Ezután több mint 200 évig az egész környék lényegében kihalt puszta volt.
A mai Kevermes községet Tököly Sebők „aranysarkantyús vitéz és királyi tanácsos” telepítette, aki a XVII. Század végén és a XVIII. Század elején a török elleni harcokban messzemenően kitűnt Tököly (volt Popovics) család késői sarja, a XIX. Század elején a Kevermesi és Vizesi puszta földesura volt.
A telepítés már 1813-ban elkezdődött, de 1815-ben vált széleskörűvé. A telepesek dohánykertészek (gányók) voltak, s egyrészt a Mátra északi lábánál húzódó területről, másrészt Szegedtől Aradig a Marostól északra eső területről jöttek Kevermesre. A telepítés olyan nagyarányú volt, hogy a lakosság 1815-ben már megközelítette az 1500-at.
A telepesek a földesúrral szerződéses viszonyban állottak, saját tulajdonú földjük nem volt, minden család bérelt földön dolgozott. Az első évtizedekben az újabb és újabb telepesek mellett nagy volt az elvándorlás is, de az 1850-es évek elejétől egyre inkább stabilizálódott a lakosság. Saját tulajdonú földje még a tehetősebbeknek is csak az 1874. október 1-jén báró Sina Simon földesúrral kötött „örökváltsági szerződés”-sel lehetett. (A kevermesiek ezt a szerződést az aranyozott szegélye miatt „aranyszerződés”-nek nevezték.)
Kevermes, a Kevermesi és Vizesi puszta 1849-50-ig Tökölyek birtoka volt. A Tökölyeket báró Sina György, majd családja követte.
A földtulajdoni viszonyokban lényeges változás 1906-ban következett be, amikor adásvételi szerződéssel az Ypsilanti hercegek (báró Sina Ilona utódai) eladták (parcelláztatták) a mintegy 8000 kat. holdat kitevő hercegi uradalmat, így a Kevermesi és Vizesi pusztát is. Az uradalomból a kevermesiek 4421 kat. hold 243 n.- ölet vettek meg 5 millió koronáért. A vétel jelzálogkölcsönnel történt, és 65 év alatt kellett volna kifizetni. A kevermesi határ ezzel a kevermesiek tulajdona lett, és a község határában megszűnt a nagybirtok.
1917-től a község lakói földvásárlásokkal, majd 1945-ben a földosztással bővítették a község határát, ezzel a földműves lakosság életterét is. Lényeges változás csak 1960. január 13-án következett be, amikor Kevermes „termelőszövetkezeti község” lett, majd 1990-ben – a rendszerváltozás kezdetével – ismét változtak a tulajdonviszonyok. Kevermes lakossága a telepítéstől a 2. világháború végéig fokozatosan növekedett, majd a kialakult politikai és gazdasági helyzet miatt rohamosan csökkent.
A telepítés 2 évtizede után elérkezett az idő, hogy a községnek temploma is legyen. A problémát Tököly Péter földesúr úgy oldotta meg, hogy 1835. május 24-én szerződést kötött Lonovics József Csanád vármegyei püspökkel a plébánia alapításáról és templom felépítéséről. A templom felavatása már 1835. szeptember 20-án megtörtént. Sajnos, 1847. február 11-én a templom déli oldalfala összeomlott, így új templomot kellett építeni. Ismét a földesúr sietett a kevermesiek segítségére, és 1847-48-ban felépült az új, ma is meglévő templom.
A templom után az iskola következett, és 1836 őszén a templom mellett nem éppen iskolának nevezhető épületbe Mánásy József kántortanítóval beindult a tanítás. Az iskola Kevermesen 1881-ig katolikus jellegű egyházi iskola volt, majd ez évtől 1902-ig községi iskola, 1902-től állami iskola volt